Áru kereső

Kosár

 x 

A kosár üres

Fűszerkert

Bátran állíthatjuk, hogy ételeink fűszerezése nem csak szükséges, hanem egészséges is. A friss fűszernövények amellett, hogy ízjavító tulajdonsággal rendelkeznek, számos vitamint is tartalmaznak, ami szintén nem lebecsülendő. Érdemes megemlítenünk, a szervezetre gyakorolt gyógyhatásukat. Termesztésük sem igényel különösebb szaktudást, ezért mi magunk is bátran megpróbálkozhatunk velük. Írásunkban nagyon sok hasznos információval szolgálunk a fűszernövényekről.

 

A fűszereket már az ősember is felfedezte, amikor táplálkozásra alkalmas növények után kutatott. A fűszernövények a legősibb nemesített növények közé tartoznak. Régi írások bizonyítják, hogy már időszámításunk előtt több ezer évvel egyes fűszernövényeket pl. a köményt, a koriandert, az ánizst, a kaprot, a hagymát, a sáfrányt stb. már az egyiptomiak, a kínaiak, a görögök, és a rómaiak is ismerték és termesztették. A középkorban Nagy Károly elrendelte a gyógynövények termesztését, akkoriban az egyik leghíresebb fűszer-és gyógynövénytermesztő a St. Gallen-i kolostor volt, ahol apácák és szerzetesek foglalkoztak a növények termesztésével. Az utazók az idők folyamán új földrészek felfedezésével újabb indiai, keleti, trópusi, amerikai fűszernövényekkel gazdagították a választékot. Amerikából származik pl. a paprika, vanília és a kakaó. Hazánkban az első fűszernövények termesztéséről szóló leírások a XIV-XV.századból maradtak fenn. Hazai fűszernövényeink közé tartoznak pl. hagyma, petrezselyem, kapor, zeller, majoránna, tárkony, kakukkfű.

Fűszerkert:

spirális fûszerkertA fűszernövények termesztése egyszerű, ezért mi magunk is megpróbálkozhatunk vele. Változatos formájúak, kellemes illatúak, vonzzák a hasznos rovarokat, pl a méheket, és ezzel elősegítik más növények megporzását. A kertben jól nőnek a dísznövények alatt, között, ágyásokban, sövényekben, jók szegélynövénynek is. Telepíthetőek egy külön részbe, ahol sűrűn ültetve, szinte vadul nőnek, társíthatóak dísznövényekkel, zöldségnövényekkel, az árnyéktűrőket pl. citromfű, turbolya ültethetjük cserjék köré, gyümölcsfák mellé. Vannak olyan fűszernövények amelyeket talajtakarónak alkalmazhatunk (pl kakukkfű, zsálya), ezek jól bírják, ha rájuk lépnek, sőt ekkor lehet a legjobban érezni az illatukat. Esztétikai szempontok szerint pl. a zsályát, az izsópot, a levendulát vagy a vörös mentát csoportosan, dísznövényként is ültethetjük. Az izsópot és a levendulát sziklakertbe is telepíthetjük. A vízigényesebbek, mint pl. tárkony, menta, lestyán remekül érzik magukat a kerti csapok, kifolyók, ereszcsatornák mellett. Az utóbbi években terjedt el a fűszerspirál, amibe csigavonalban ültetik a növényeket.


mentaHogy a kertben mekkora területen termesztünk fűszernövényeket azt a kert nagysága, a családtagok száma és igénye, valamint az új növényekkel való kísérletezés határozza meg. Általánosságban 2-10 nm2 terület elegendő. A legtöbb fűszernövényből 1-2 sor megfelelő, de azokból a növényekből, amelyekből általában kevesebbet használunk pl. tárkony, zsálya, citromfű stb. elég 1-2 bokrot ültetnünk. A hagyományos fűszerkertben a könnyű megközelíthetőség érdekében ajánlatos utakat, tipegőket is készíteni, mert a fűszernövényeket gyakrabban kell "szüretelni", mint a többi növényfélét.


kakukkfûA fűszernövények többsége mediterrán eredetű, ezért a napos helyet kedvelik, de vannak közöttük félárnyékot elviselők is. Részben a szárazabb meszes talajt, részben a nedves, humuszos talajt kedvelik. A talajnak gyommentesnek és jó vízáteresztő képességűnek kell lennie, mert a fűszernövények nagy többsége a pangó vizet nem viseli el. Megfelelően előkészített talaj számukra a kétszer felásott föld, amibe érett szerves trágyát, komposztot, gombatrágyát keverünk bele. Ha a talaj nagyon nedves és kötött, akkor mély ásással, szerves anyag beforgatásával, valamint kavics belekeverésével tudunk a szerkezetén javítani. A vetés, ültetés előtt figyelembe kell vennünk az egyes növények, magasságát, kiterjedését, fényigényét.
Alacsony növények: pl. kakukkfű, snidling, petrezselyem majoránna.
Középmagasak: pl. borsika, menta, zsálya, bazsalikom.
Magas növények: pl. kapor, üröm, lestyán, tárkony. 

Érdemes figyelembe venni azt is, hogy évelő, egy-vagy kétnyári fűszernövényt szeretnénk. Az évelőket hátulra esetleg külön helyezzük el, az egy-vagy kétnyáriakat ajánlatos jól elérhető helyre telepíteni. 

FokhagymaÉvelők: pl. levendula, izsóp, lestyán,tárkony, menta, citromfű, kakukkfű.
Egyévesek:
 petrezselyem, bazsalikom, koriander, ánizs, majoránna, borsika.
A rendelkezésünkre álló hely alapján választhatunk, hogy fűszernövényeinket mi magunk neveljük-e magvetésből, vagy palántákat vásárolunk.

Akinek nincs kertje, az is nevelhet fűszernövényeket az ablakban, az erkélyen vagy a balkonon ládákban vagy cserepekben. Erre a célra inkább az alacsonyabb növényeket válasszuk. Ládás neveléskor a láda aljára helyezzünk vízelvezető réteget (pl. kavics), megelőzve ezzel azt, hogy a gyökerek vízben álljanak. Szélesebb virágcserepekbe tápdús, nyirkos földbe nem túl mélyre is vethetjük a fűszernövények magjait. 


A fűszernövények trágyázása, ápolása:

LevendulaA fűszernövények szerencsére nem túl igényesek. Ha a fentebb említett módon előkészített talajba ültettünk, akkor trágyázni nem, vagy kis mértékben szükséges őket. Természetes trágya mint pl. szaruforgács, vér- és csontliszt, gilisztahumuszos tápoldat a legmegfelelőbb a számukra. Tápsókeveréket is használhatunk, amely maximum 2 ezrelék töménységű legyen. A szárazabb időszakban alaposabb öntözést igényelnek, hogy a víz a mélyebb rétegekbe is eljusson. Eleinte gyomláljuk ki a gazt, később a növények összenőnek és elnyomják a gyomokat. Néhány fűszernövényt ritkítanunk kell, ilyenkor a fiatal magoncokat távolítsuk el, mert pl a menta és borágó mindent hamar ellep és betakar. Vannak olyan fűszernövények mint pl. a levendula, kakukkfű, amelyeket érdemes virágzás után visszavágni, hogy a bokor tömör maradjon. A kertben kialakított fűszernövény ágyást ajánlatos 2-3 évente más helyre telepíteni, mert az egy-helyben termesztett növények termése évről évre csökken és a kártevők is felszaporodhatnak.


Szaporításuk:

FûszernövényekMagvetéssel tavasszal. Helyben-vetéssel április-májusban, amikor a talaj hőmérséklete már megfelelő a magvak csírázásához. Az évelőket kora tavasszal, vagy késő ősszel tőosztással, gyökérsarjakról szaporíthatjuk. A cserjeszerűeket, mint pl. a levendula, rozmaring, kora nyáron zölddugvánnyal szaporíthatjuk. A ládákba, cserepekbe vetett magokat vékony földréteggel és üveglappal takarjuk le. Kelésig tartsuk őket sötétben, azután világos, de nem túl meleg helyre rakjuk őket. A tűző naptól és a fagytól mindenképpen óvjuk a növényeinket.

Kártevők:

FűszerekGombabetegségek ellen azzal tudunk a legjobban védekezni, ha minden évben átültetjük a növényeinket, mivel ezek általában a régi elhasznált, tömör földből fertőznek. Rovarhálóval védjük növényeinket pl a hagyma- vagy káposztalegyek támadása ellen. Helyezzünk ki csigacsapdákat, ezzel megelőzhetjük a csigák, hernyók kártételét. Vannak olyan fűszernövények mint pl. a citromfű, vagy a menta, amelyeket a rozsda vagy a lisztharmat megfertőzheti. Ilyenkor célszerű a fertőzött hajtásokat visszavágni és megsemmisíteni. Nagyon vigyázzunk a vegyszeres növényvédő és gyomirtó szerekkel, hiszen a fűszernövények nagy részét nyersen fogyasztjuk. Lehetőleg a vegyszermentes megoldásokat részesítsük előnyben. Alkalmazhatunk zsurlóteát, valamint csalánból készített oldatot. Ültessünk sarkantyúkát a fűszernövények közé, mert kiváló védelmet ad a levéltetvek ellen.

Felhasználásuk:

A fűszernövények a kertben igen mutatósak, élettanilag rendkívül hasznosak, nem csak az ételek ízesítésére, az italok fűszerezésére hanem gyógynövényként is használhatóak. Csökkentik a fájdalmat, gyógyítanak, szag- és ízanyagaik elősegítik az anyagcsere folyamatokat. A friss fűszernövények sokkal ízletesebbek, mint a szárazak, mert aromájuk erősebb és a vitamintartalmuk is magasabb. A vitaminokon kívül illóolajokat, aromás anyagokat, keserű-anyagokat, növényi savakat, nyomelemeket, ásványi anyagokat, szénhidrátokat és zsírokat is tartalmazhatnak. 

A fűszernövényeknek különböző részeit használhatjuk fel:

 

  • a magvakat és termésrészeket (bors, kömény, ánizs, vanília, koriander, mustár, kömény),
  • a virágokat, a bimbókat valamint a virágrészeket (kapri, szegfűszeg, sáfrány, levendula, izsópfű, sáfrányos szeklice),
  • a leveleket és leveles hajtásokat (kapor, majoránna, tárkony, borsikafű, borsmenta, lestyán),
  • a fűszeres törzset, rizómát (hagyma, gyömbér, kálmos),
  • a gyökeret (angyalgyökér, lestyán).
  • Használhatjuk őket friss, zöld fűszerekként, szárított formában, sózva vagy fagyasztva.

A fűszernövényeket nyugtató, bőrsimító, fertőtlenítő, gyulladásgátló stb. hatásuk miatt, az alábbi kozmetikai célokra is kiválóan alkalmazhatjuk.

Fűszerek-Fürdéshez pl. borsmentát, kamillát, zsályát, rozmaringot.

-Arcgőzölésre pl. mentát, édesköményt, rozmaringot, kakukkfüvet.

-Növényi maszkokat, pakolásokat készíthetünk pl. a zsályából, borsmentából, rozmaringból, édesköményből, kakukkfűből.

 

Forrás: www.gazlap.hu